Van egy forrás...
A víz kincs.
Ezzel a rövid kijelentő mondattal ma már mindenki egyetért. Egyre több szakember hívja fel a figyelmet a megelőzésre, az egészségmegőrzés természetes módszereire. Egyre többen figyelik rosszallóan, amikor hazánknak a világon szinte egyedülálló természeti értékére – gyógy- és termálvizeinkre, forrásainkra - idegenek teszik rá a kezüket.
A jó víz pedig az élet maga.
Nyilván nem véletlenül keresték már a fáraók korában is az „Élet Vizét”, és zarándokolnak el tömegek napjainkban is szerte a világon egy-egy tóhoz, forráshoz a gyógyulást, vagy éppen gyermekáldást remélve.
Gyermekáldást persze nem kell várni a Zala megyei Lenti medencében – Külsősárdon - található, Felső-Pannónia kori (6-8 millió éves), teljesen zárt, minden szennyeződéstől mentes forrástól.
A betegségek megelőzését, a szervezetre gyakorolt jótékony hatását viszont elvárhatjuk, és laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt eredmények alapján meg is kapjuk tőle.
A forrás kiváló élettani hatású természetes lúgos forrásvíz napi fogyasztásra.
Sok ember vérének nagyon alacsony a pH értéke, ami azt jelenti, hogy a szervezet túlsavasodott, és ez számos betegség előidézője: többek között a rák, magas vérnyomás, cukorbetegség, túlsúly írható a savasodás számlájára.
Orvosi kutatások bizonyítják, hogy a szervezet savtúltengését rendszeres lúgos víz fogyasztásával helyre lehet állítani, ami a legtöbb esetben a kialakult betegségeket inaktiválja, napokon belül jó közérzetet biztosít.
Nem elhanyagolható szempont, hogy ehhez a folyamathoz nincs szükség kemikáliákra, a lúgos víz sejtszinten hidratálja a szervezetet.

A ma „St. Graal” néven működő ásványvízkút szerencsére magyar tulajdonban maradt, tulajdonosai azon dolgoznak, hogy mindenki által elérhetővé tegyék ezt a jótékony hatású vizet, aminek tulajdonságai sok mindenben eltérnek az eddig megszokottól.
Gondolunk itt az ásványi tartalomra, ami lényegesen alacsonyabb az általában forgalomban lévő ásványvizeknél. Így kíméli a vesét, vízhajtó hatásával egyidejűleg hatástalanítja a szabadgyököket, közömbösíti a testben felhalmozódó savas bomlástermékeket.
Napi 2 liter fogyasztása kúraszerűen e vízből már csodákra képes a szervezetben.
Amíg mindenki által elérhetővé nem válik a Külsősárdi forrás kincse, addig azt tanácsolom az olvasónak, hogy a napi megfelelő mennyiségű folyadékot jó minőségű víz formájában vigye be a szervezetébe, nézzen utána a flakonokon feltüntetett értékeknek.
Egy kis odafigyeléssel közérzetét javíthatja, betegségeket előzhet meg, ezáltal jobb minőségű életet biztosíthat magának és családjának.